Ashes of the Singualrity- túl fizikai valónk korlátain

Ha a Total Annihilation vagy a Supreme Commander nevek mondanak valamit, akkor valószínűleg:

Öreg vagy, mint Én
Stratégia rajongó, abból is legmegátalkodottabb fajtából való.

Persze ott van a C verzió is, ha építettél egy olyan számítógépet, amihez képest a Paksi Atomerőmű teljesítménye a kanyarban sincs, és „kéne valami” amivel leteszteled. És itt most nem csak a videókártyára gondolok, pontosabban főleg nem a videókártyára.

Az ashes of the singularity nem mai cím, (2 éves), de mind a mai napig etalonnak számít azok körében, akik rendszert akarnak tesztelni. Nagy stressz alatt. Itt a „nagy” pedig gigászinak értendő. A lényeg egyszerű: A Battlefield V szép , ahogyan a COD éppen aktuális kiadásai is mindig azok voltak, de ne feledkezzünk meg az Assasins Creedről (éppen aktuálisan az Originsről) sem. Szép játékok, gyönyörű látványvilág, de inkább a videókártyánk/ramunk korlátozza a teljesítményüket, és azért valljuk be, az agyunkat se ezek tornáztatják meg legelőször.

Éppen ezért szeretnék bemutatni valami mást, a mainstreamtől eltérő, programot, az „Ashes-t” mely az utóbbi két hiányos pontot hivatott orvosolni. Egyrészt igen jó kikapcsolódás azoknak, akik hozzám hasonlóan szeretnek elmerülni a több 100, jobb esetben 1000 (!) részletgazdag egységet mozgató, magasabb szintű stratégiában, ahol kevésbé az számít, hogy a szemben ülő játékos mennyi koreai génnel rendelkezik (á la starcraft) és a milisecundum alatt hány parancsot ad ki, hanem hogy hosszabb távon képesek vagyunk e koherens stratégiát alkotni, és pl. pár száz pici vackot feláldozni a pálya jobb alsó sarkában, azért hogy elég ideig feltartsuk ellenlábasunkat amíg a bal felső csücsökben mi is ezrével ontjuk magunkból a bakákat.

Itt jegyezném meg, a feláldozott katonáinknak is van családja, nem szép dolog ilyet tenni…

Forrás: Stardock Interactive

Szóóóval, ennyi lenne a játék, a történet szóra sem érdemes (hihetetlenül klisés), és kb. arról szól mihez kezd az univerzummal az emberi faj, mikor már úgymond transzcendált és nem saját teste jelenti a létezés legfőbb korlátait, hanem hogy mekkora gépparkba tud beköltözni a tudatával és leigázni, átalakítani, szebbé tenni a következő bolygót. Rátok bízom, hogy az ide illő szót kiválasszátok, de nem tévedtek nagyot, ha a hangsúly a „leigázáson” van.

Azonban:

Mihez kezdjen az ember akkor, ha a másik dolog érdekli, tesztelni akarja a nagy vasat, akkor milyen lehetőségeket kínál a program?

Nos az eddigi első és egyetlen olyan szoftverről beszélünk, ami igényli a 4-6 processzormag fizikai meglétét, s minél több, annál jobb. Képes skálázni és szétbontani a számítási műveleteket így sokkal jobban kihasználja a számítási kapacitásunkat, mint bármilyen más pl. grafikai program. Ez azért nem rossz teljesítmény egy pár éves játéktól nemde?

Aztán:

A korábbi játékokban a rajzolási parancsok száma nem igazán ment 50 ezer fölé, de mostantól, maximálisan kizoomolva a stratégiai nézetbe, elérhető a 300 ezer is, leginkább a stratégiai nézetben. És a rendszer továbbra sem trükközik. Nem cseréli a távoli objektumokat kétdimenziós alakzatra, nem dolgozik pixelfényekkel, így a számítások mennyisége extrém mértékűre nő, de arra tervezték a Nitrous motort, hogy ezt elbírja, viszont a DirectX 12 API ilyen körülmények között szinte elengedhetetlenné válik. Azaz bye bye előző generáció.

Ohh és még valami:

A program a multiadapter funkciójával párosítható két, különböző gyártótól származó VGA is, azaz ha én a most meglévő MSI 1080 ti-m mellé ne akarnék szerezni egy RTX-et (feltéve hogy rám szakadt a bank) manapság ez az egyetlen program ami képes mindkettőt függetlenül címkézni és kezelni, s az erőforrásaikat a lehető legjobban kihasználni.

Ezek alapján inkább egy techdemónak is tekinthetjük a játékot, mint valós programnak, de mindenkit arra bátorítok, hogy adjon neki egy esélyt.

Nálam a következő konfiguráció mellett hajlamos volt néha belassulni kicsit (tegyük hozzá, hogy a Ben Hur teljes statisztagárdája tankokként volt jelen a képernyőn)